Asszem kicsit késni fogok a beígért első részlettel! Már, ha ez egyáltalán érdekel valakit! Sebaj, elírogatok én itt magamban is, és képzeljétek, még élvezem is! 

Na, de azért mégiscsak jobb lenne, ha tudnám, nem csak magamban, vagy magamnak beszélek, hanem esetleg van olyan aki meg is "hallgat". Én már amúgy is tudom, hogy mit gondolok!

Szóval akkor holnap ugyanitt! Tárt karokkal várok mindenkit!

Megosztás a facebookon

Oké-oké! Lehet, hogy rosszul kezdtem írni a blogom (Nézzétek el nekem, még vadiúj vagyok a témában!) Nyilvánvalóan nem azt az elragadó, hiperkreatív, vicces és okos egyént akarjátok megismerni, aki vagyok! :)

A tréfát félretéve, nem is magam miatt indítottam ezt a blogot, vagyis magam miatt, de csak közvetve. A lényeg, hogy mielőtt a művemet eljuttatnám néhány kiadónak, először az olvasóközönség véleményére lennék kíváncsi!

Hogy miért? Mert számomra fontos a véleményetek! Hogy érdemes-e egyáltalán leülnöm a gép elé és megírni mindazt, ami a fejemben van.

Mint már korábban említettem, amíg a "regényemen" dolgoztam, minden percét élveztem, nevettem a saját hülye ötleteimen, vagy sírtam, amikor épp olyan részhez értem. A fantáziám gyakran kapott szárnyakat, ilyenkor alig vártam már, hogy a férjem hazaérjen, ha értitek mire gondolok! :D

A célom most már az, hogy ne csak magamnak okozzak kellemes perceket, hanem mindenkinek, aki azt szeretné. Gyakran képzeltem el magam előtt, amint az olvasók lapozgatják a könyvemet, amin kacagnak, vagy éppen sírnak (mindegy, hogy a meghatottságtól, vagy épp a röhögéstől), a lényeg: azt akarom elérni, hogy képes legyek mindenféle érzelmet kiváltani/előcsalogatni az olvasóból. Ha ez sikerül, azt mondom megérte! 

Amikor elkezdtem írni a blogom, a következő mondat fogalmazódott meg bennem:

"Mi az, ami még az olvasásnál is jobb? A tollad és az elméd segítségével új élményeket adni a világnak!" 

Szóval ehhez fogom tartani magam! Örülnék, ha velem tartanátok a következőkben!

Megtaláltok a facebook-on is, jelöljetek ismerősnek, mindenkit visszajelölök! Hamarosan létrehozok egy csoportot, ahová várok szeretettel mindenkit, akit érdekel a munkám! 

(Indítani fogok játékokat is, amennyiben lesz rá érdeklődés! Csak egy példa: még nincs címe a művemnek, szeretném ha segítenétek majd valami jót kitalálni (persze nekem is vannak ötleteim), az a személy, akinek az ötlete lesz majd a végleges cím, kapni fog egy példányt ajándékba!)

Na, de ahhoz, hogy egyáltalán a címen tudjatok gondolkozni, nyilván szükség van arra, hogy támpontot adjak.

Kezdjük a legelején! Ma megírom, nagyvonalakban, hogy miről is szól a történet, hol játszódik és kik a főszereplők, aztán holnaptól minden nap kiragadok egy-egy általam jónak ítélt részt az egyes fejezetekből.

Íme a történet:

Adott egy, a harmincas évei elején járó, önértékelési problémákkal küzdő new york-i pasas. Aki az apja cégében dolgozik, aki imádja a nőket és aki, bár szerető családban nőtt fel, mégis mindig úgy érezte, hogy kilóg a sorból. Anthony Edwards világ életében képtelen volt felelősségteljes döntéseket hozni. Ha bajba került, akkor az apja vagy a barátai húzták ki a slamasztikából. Egy mámoros este barátaival a kedvenc karaoké bárjukban iszogatnak, amikor felfigyel egy gyönyörű hangra. A lány, gitárjával a kezében egy szomorú dalt énekel. Előadásával nemcsak a közönséget sikerül meghódítania, hanem főhősünk figyelmét is sikerül magára vonnia. Tony elhatározza, hogy így, vagy úgy de megszerzi magának a lányt arra az éjszakára. Az este persze másként sül el, mint ahogy azt Tony eltervezte és másnap úgy ébred, hogy nem emlékszik semmire az előző estéből. Természetesen amilyen rosszul kezdődött a napja, olyan rosszul folytatódott számára, mert apja olyan elhatározásra jutott, amellyel fenekestül fordította fel a fia addig viszonylag nyugodt életét. 

Másrészről adott egy fiatal lány Amy Potter, akinek nagyszájú barátnője az egyetlen támasza. A mindössze huszonhárom éves lány fiatal kora ellenére sok viszontagságot megért. Most sikerült egy jól fizető munkát találnia, ezért úgy érzi, hogy végre egyenesbe tudja hozni az életét. Új munkahelyén találkozik Tonyval. Mindkettejük akarata ellenére együtt kell dolgozniuk. A közös munkának (és persze Tony Amy iránti megszállottságának) köszönhetően közel kerülnek egymáshoz. Kapcsolatuk azonban bonyolult és felhőtlennek korántsem nevezhető. Mire úgy tűnik, hogy végre révbe érnek, érkezik valaki Tony előző (Amy előtti) életéből, aki nem nézi jó szemmel a kapcsolatukat, és ennek beláthatatlan következményei lesznek.

Megosztás a facebookon

Na, szóval! Ott hagytam abba, hogy picivel több, mint két éve megszülettem én, mint a legamatőrebb kezdő író. Aki soha nem tanulta, hogyan kell írónak lenni. Aki nem ismer semmilyen szabályt. Akinek fogalma sem volt (vagy talán még ma sincs, de ezt ti magatok is eldönthetitek a későbbiekben! :) ), hogy hogyan kell egy regényt megírni, mi több, hogyan kell egy jó regényt megírni! Akinek a leghalványabb lila gőze nem volt arról, hogy mi is az a prológus, vagy az epilógus. Csak olvastam néhány regény elején vagy éppen a végén. Nem tudom azt sem, hogy a kritikusok szerint mitől jó egy regény, vagy éppen mitől rossz. De én, mint a legamatőrebb amatőr író úgy gondolom, hogy nem az ő véleményük számít igazán, és még csak nem is a kiadók szerkesztőié. Nyilván ők értenek hozzá a legjobban és biztos vagyok benne, hogy a segítségükkel sokkal jobb könyvek születnek, mint nélkülük. De! Szerintem a legfontosabb, hogy mit szólnak hozzá az olvasók! Mert őszintén szólva; és most kövezzetek meg, ha gondoljátok; én olvastam olyan, különféle irodalmi díjakat elnyert könyvet, amit úgy kábé a háromnegyedéig voltam képes elolvasni. Lehet, hogy a végén volt a lényeg, amit így nem tudtam meg, de egy jó könyvnek, szerintem, nem csak a végén vagy a közepén kell érdekfeszítőnek lenni!

Nem tanultam! Viszont, ahogy olvastam azt a rengeteg történetet, amiken olykor jókat nevettem, olykor úgy sírtam, hogy a könnyeimtől nem láttam a sorokat, akkor kezdett el megfogalmazódni bennem, hogy én is megpróbálhatnám.

Megírhatnám a saját sztorimat. Hát nem gondolkodtam egy percet sem. Elkezdtem írni életem első regényét. Hogy mi lett a vége? Természetesen annak rendje és módja szerint abbahagytam, úgy a felénél. Nem azért, mert már nem tartottam jó ötletnek, hanem azért, mert egyik vasárnap délelőtt, miközben a konyhában sürögtem, egyszerűen szöget ütött a fejemben két mondat. Addig-addig piszkálta a fantáziámat, mígnem lekapcsoltam a leves alatt a tűzhelyet, bevonultam a hálóba, leültem a gép elé és elkezdtem írni. A gondolatok szinte megrohamoztak és a két mondatból két oldal lett. 

Ezúttal nem terveztem el előre semmit. Sem a szereplőimet, sem a helyszíneket, sem a történetet. Végül csak kikerekedett a történet, amit a napokban fejeztem be. Lényegében másfél év munkája van benne, de minden percét élveztem.

A következőkben megosztom veletek munkám gyümölcsének néhány részletét! Akit érdekel egy a mai korban játszódó, szabad nyelvezetű, csöpnyi erotikával (férjem szerint pornóval) fűszerezett romantikus regény, azt szeretettel várom!

Kövessetek és semmiről nem fogtok lemaradni!

Megosztás a facebookon

Hogy ki is vagyok én, és miért kezdtem ezt a blogot? Ez egy viszonylag egyszerű kérdés. Nyilván mindenki, értelemszerűen egy bemutatkozással kezdi a saját blogját, így talán én sem teszek másként.

Szóval, ha valaki arra kíváncsi, hogy ki vagyok, egyszerűen csak képzelje el egy egyszerű vidéki, vagy ha úgy tetszik falusi, háromgyermekes családanya életét. Szerető férj, három kiskorú gyerkőc, nyolc órás munka háztartás és minden ami ezzel jár. Igen, lényegében ez vagyok én egy külső szemlélő számára. De! Van egy másik oldalam is. Egy olyasvalaki személyében, aki alig több, mint két éve vette az első lélegzetét.

Világ életemben utáltam olvasni! Igen, szó szerint! Nem igazán szerettem amikor az iskolában arra kényszerítettek, hogy olvassak el valamit, legyen az novella, vagy regény, vagy akár egy vers. Talán túl fiatal voltam, még gyerek. Jobban érdekeltek a kézzel fogható dolgok, de kényszerből azért elolvastam (többnyire) a kötelező olvasmányokat.

A változást számomra a "facebook" hozta meg. Vagyis nem egészen a facebook, hanem azok az ismerőseim, akik szeretnek olvasni és ezt a tényt, nap, mint nap kiposztolták az oldalukra. Így találkoztam életemben először olyan kifejezésekkel egy könyv kapcsán, hogy, idézem: "imádom" "egyszerűen nem lehet letenni" "alig várom a folytatását" "tuti, hogy újra elolvasom" stb... Na szóval, ezek a szavak és mondatok egy hangyányit felcsigázták az érdeklődésemet, és utánajártam, hogy mégis mi az oka annak, hogy egy könyv abbahagyhatatlan. Nem vettem meg azt a bizonyos könyvet, hanem letöltöttem. Este, miután a gyerekeket (meg a férjemet) letettem aludni, odakucorodtam a képernyő elé és belevágtam. Egy óra múlva még mindig ott ültem és faltam a sorokat. A férjem hajnali négykor felébredt és megkérdezte, hogy nem akarok-e még aludni menni? Mondtam neki, hogy már csak egy perc. Végül nem mentem, kiolvastam azt a könyvet egyetlen éjszaka alatt, MERT NEM TUDTAM LETENNI!

Azóta nem néztem tévét! Inkább olvasással töltöttem minden szabad percemet. Az elmúlt években több száz könyvet kiolvastam (volt, ami nagyon tetszett és volt, ami kevésbé) és most már azt is kijelenthetem, hogy szeretek olvasni, imádom a könyveket.

Mindez talán nem olyan nagy szó, mert gondolom rengeteg embernek van hasonló kis története. Nálam viszont ez volt az alapja, a kezdete, vagy ha úgy tetszik, a születése az írni akaró énemnek! 

Megosztás a facebookon