Halihó! Annak, aki már olvasta az első fejezet kezdetét, most itt a folytatás!

Sajnos akárhogy is próbáltam, nem tudtam úgy feltenni,hogy egyszerre tudjátok elolvasni az egészet. Muszáj begépelnem, mert beilleszteni sem engedi a program! Sorry

 

1. fejezet folytatás:

"... Az égető fájdalom átjárta az egész testemet, de végül Diane megkönyörült rajtam és nyelvével kezdte cirógatni lüktető szerszámom.

- Rendben, beszélek vele! - nyüszítettem egy oktávval magasabban a megszokott hangomtól. Ekkor Diane újra a torkáig nyomta a farkam, belőlem meg kiszakadt egy mély hörgés.

- Jól vagy fiam? Minden rendben? - még szerencse, hogy az irodában félhomály volt. újra csak bólogatni voltam képes - De hiszen te úszol az izzadtságtól, beteg vagy?

- Nem, jól vagyok! - szakadt ki belőlem. Erre apám felállt és tett két lépést felém, miközben Diane továbbra is szorgalmasan dolgozott rajtam. Istenem azok az ajkak! Diane két hónapja volt a személyi asszisztensem, de már az állásinterjún közölte velem, hogy most rögtön hajlandó leszopni, ha felveszem. És egy ilyen ajánlatra ugyebár nem lehet nemet mondani? Tudom-tudom, egyesek szerint lehet, de higgyék el nekem, én nem az a fajta voltam. Ami a szexet illeti, minden kínálkozó alkalmat kihasználtam. Diane amolyan barbi baba típus volt. Hosszú combok, derékig érő szalmaszőke hajzuhatag. Mégis, ki tudott volna neki ellenállni? Amikor ez a bombázó megjelent az interjún, már csorgott a nyálam, hát még amikor az íróasztalomra hajolt és belátást engedélyezett a domborulataira, elállt a lélegzetem. Innentől kezdve nem érdekelt, hogy képes lesz-e ellátni a munkáját. "Ha befogja a száját és csak akkor nyitja ki, amikor én mondom, akkor jól megleszünk!" közöltem vele. Arra már nem is emlékszem igazán, hogy melyikünk tett mélyebb benyomást a másikra.

- Majd holnap beszélsz Diane-nel, most menj haza és feküdj le! - mondta apám miközben elindult az ajtó felé. Már majdnem beleélveztem Diane, próbáltam visszatartani, amíg kiér az ajtón. Gondoltam én mindenre! Hogy vajon milyen időjárás várható holnap, hogy ki fogja megnyerni az esti meccset, még az is eszembe jutott, hogy hazafelé ne felejtsek el némi aprót adni, annak a szegény hajléktalannak, akivel munkába jövet találkoztam reggel. Csak azon rimánkodtam, hogy apám mielőbb szívódjon fel, erre az ajtóban megtorpant és visszafordult. Újra felém közelített. "Oh, te jó ég!" - Majd elfelejtettem, holnap lesz Mary búcsúbulija a nagy konferenciateremben, szeretném, ha tiszteletedet tennéd, lehetőleg józanul! - hát igen, apám meg én nem voltunk különösebben nagy spanok. Újra csak bólogattam, de már annyira a végén voltam, hogy képtelen lettem volna akárcsak egy épkézláb szót kinyögni. Apám végre elért az ajtóig, sőt, még a kilincset is megfogta, én meg szuggeráltam a tekintetemmel, hogy nyissa már ki azt a rohadt ajtót és lépjen már át azon a kurva küszöbön, mert ha nem teszi meg öt másodpercen belül, akkor szem- és fültanúja lesz az évszázad legnagyobb orgazmusának. Erre mit csinált? Hát nem visszafordult? - Felhívom anyádat, hogy vigyen neked egy tányér húslevest! - bólintottam és ő végre kilépett az ajtón. Abban a pillanatban, ahogy becsukta maga mögött, minden feszültség a farkamba áramlott és akkora erővel spricceltem Diane szájába, hogy szegény pára fulladozni kezdett. Ráharaptam az asztal szélére, nehogy elüvöltsem magam. Kellett vagy két perc, mire a zihálásomból nyugodt levegővétel lett. Eközben Diane kikászálódott az asztal alól, belépett az irodából nyíló fürdőszobába és rendbeszedte magát, majd odajött hozzám.

- Ez minden, amit óhajtott Mr Edwards?

_ Nem Miss Newton! Kérem, foglaljon asztalt holnap délre a Simon's-ba két főre és még mielőtt hazamenne, hozza be a Parkerson projekt aktáit!..."

 

folyt. köv.

Megosztás a facebookon